A szeminárium rendhagyó módon a Parlamentben kezdődött, ahol egy rövid idegenvezetéses túra után Szili Márton a Pénzügyminisztérium szakelőadója fogadta csoportunkat. Az előadó egy félórás prezentáció keretében mutatta be a válságkezelő Kormány eddigi intézkedéseit.
A prezentáció egy helyzetértékeléssel kezdődött, melyből pontos képet kaphattunk az ország gazdasági helyzetéről: a magyar gazdaság jelenlegi kritikus helyzetét belső és külső okok együtt idézték elő. A gazdaság legnagyobb problémái az egyensúlytalanság, a lassú növekedés és a bizalomhiány. Ezek a problémák szorosan összefüggnek, és egymást erősítik. A magyar állam hosszú évek óta jóval többet költ, mint amennyi bevétele van, a költségvetés méretén túl a szerkezete sem ideális: Magyarország a régiós átlaghoz viszonyítva jóval többet költ szociális juttatásokra, az állam működésére és adósságszolgálatra, továbbá a reformok elmaradása miatt eleve alacsony növekedési pályán van az ország. A növekedés további gátja a foglalkoztatottság rendkívül alacsony szintje, ráadásul a magas adóterhelés miatt magas a feketemunka és a feketegazdaság aránya is, azaz kevesen dolgoznak, és közülük kevesen fizetnek adót. Mindeközben a globális bizalomhiány miatt hazánkban is erős a befektetői bizalmatlanság az állammal és a magánszférával szemben. A tőkepiacok, hitelminősítők, elemzők és befektetők szemében kérdéses, hogy képes lehet-e Magyarország hosszú távon is törleszteni adósságait. Ehhez a három, már önmagában is jelentős belső problémához társult a világgazdasági válság begyűrűzése, amely minden nehézséget tovább élezett.
Annak érdekében, hogy a válságkezelés sikeres legyen, hogy a kitűzött célokat minél nagyobb eséllyel, minél előbb elérje Magyarország, számos nehéz, de szükségszerű lépést kell megtenni: a válságkezelő kormány első és legfontosabb feladata az volt, hogy csökkentse az államháztartás hiányát és az ország pénzügyi függőségét. Ezen túlmenően is jelentősen vissza kellett fogni az állami működésre fordított pénzeket. Szűkíteni kellett az állami kiadások közül a legnagyobb részt jelentő szociális juttatásokat is. Ahhoz, hogy újból beindítsa, és növekedési pályára állítsa a gazdaságot, a Kormánynak csökkentenie kell a foglalkoztatást terhelő adókat, növelni kell a munkavállalási hajlandóságot és képességet. Zárásként Szili Márton kihangsúlyozta, hogy a Nemzetközi Valuta Alap (IMF) és az Európai Unió irányába tett vállalásait Magyarország maradéktalanul teljesítette.
A következő előadásra a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetében került sor, ahol dr. Inotai András, az intézet igazgatója fogadta a résztvevőket, aki a gazdasági válság kialakulását, annak jellemzőit és következményeit mutatta be. A válság első jelei már 2007-ben mutatkoztak az USA-ban, ekkor közel 1,3 millió amerikai ingatlan volt ingatlanárverés tárgya, ez a 2006-os adatokhoz képest 79% emelkedést jelentett. Ez másodlagos jelzáloghitel-válság vagy amerikai jelzáloghitel-válságként vált ismertté. A főbb bankok, gazdasági intézmények, pénzintézetek a világon hozzávetőlegesen 435 milliárd amerikai dolláros veszteséget szenvedtek el 2008. közepéig. Mivel a nemzetközi szinten a bankrendszer teljesen összefonódott, egyenes következményként terjedt át a hitelválság Európára is, mivel a mobil és liberális tőke tovább vándorolt, így a tőkefinanszírozás szerkezete jelentősen megváltozott. A tőke mellett a kutatás és fejlesztés (K+F) is egyre jobban áramlik nemzetközileg, mára már csupán a hosszú távú kutatásokban vannak monopóliumok. Inotai kiemelte, hogy amíg a tőke 100 %-ban mobil nemzetközileg, addig a világ munkaerejének csupán 3 %-a vállal munkát a szülőhazájától távol. Ez az elkövetkező években nagyon komoly demográfiai és migrációs válsághoz vezethet, lévén ez a helyzet hosszabbtávon nem tartható fenn. Az 1929-es gazdasági világválsággal összehasonlítva a jelenlegi helyzetet, kimutatható, hogy a ’29-es válság elsődlegesen túltermelési válság volt, ez a mostani válságra csak részben igaz, most több különböző típusú válság egyszerre fejti ki hatását. Szakértők szerint a nemzetközi pénzpiacon egy körülbelül 10 milliárd amerikai dolláros pénzügyi buborék alakult ki, amiből eddig csupán 6 milliárdnyi „pukkant” ki, ez azt jelenti, hogy még további 4 milliárd USD-nyi probléma „kering” a rendszerben, a nagy kérdés az, hogy ez egyben, vagy több részletben, apránként „pukkan-e” ki? Ezt a pénzügyi „lufit” a szabályozási válságot előidéző, nemzetközi szintű szabályozatlanság gerjesztette. A 2000-es évekre már nem Európa a nemzetközi gazdasági növekedés központja, ezt a szerepet átvette Ázsia és Óceánia, ahová a termelési kapacitások nagy része költözött. Inotai szerint a válságnak még közel sincs vége: 2010-11-ben lesz a szociális válság mélypontja, a foglalkoztatási problémák még csak most fognak begyűrűzni, aminek hatására a világ minden pontján erősödik a populizmus, ami ismerve a történelmet, nem sok jót jelent.
A világ gazdasági vezetői a válság kezelése érdekében bankmentő csomagokat fogadtak el, ami szöges ellentétben állt a korábbi neoliberális gazdaságpolitikával. Több bankot államosítottak, vagy jelentős állami részesedést szereztek a nemzetek. Ezek a bankmentések elsősorban nem a válság előidézésében jelentős felelősséggel bíró bankárok miatt, hanem a lakosság és a vállalkozások miatt volt fontos, hiszen a lakosság és a vállalkozások csődje esetén az egész gazdasági és pénzügyi rendszer omlott volna össze. Amíg ezidáig az export volt a gazdaságok motorja, ez most jelentősen visszaesett. Az államháztartás hiánya Magyarországon 3,9 %, addig például az USA-ban 11 % körüli, Nagy-Britanniában 14 %. Az államadóság mértéke hazánkban 78 %, addig ez EU-ban átlagosan 60 %. A nemzetközi szakértők szerint a gazdaságmentő intézkedések nem feltétlenül fogják orvosolni a problémákat, hiszen olyan fenntarthatatlan ágazatokba pumpáltak jelentős forrásokat, mint az autóipar, ám ez nem megoldja, hanem konzerválja a rossz helyzetet. A kiutat abban látnák, ha az oktatásba, az egészségügybe, a környezetvédelembe, fejlesztésekbe vagy modern technológiákba tennének jelentős tőkeinjekciókat a régóta problémásnak tűnő ágazatok helyett. A gazdaságélénkítések hatására jelentős inflációemelkedésre számítanak a pénzügyi elemzők: USA-ban 10 %, az EU-ban pedig 7-8 % körüli infláció várható a közeljövőben.
Az előadás záró szakaszában a magyar helyzetről és a lehetséges megoldásokról esett szó. Inotai András szerint jelentős piaci és fogyasztási szabályozások kellenek, hogy vissza lehessen fogni a lakosság eladósodását és fogyasztását, mely Magyarországon a rendszerváltást követően jelentős fogyasztási növekedés következtében következett be. A lakosság eladósodása, ami elsősorban devizahitelekben történt, jelentősen megnövelték az államadósságot, amit a mesterségesen erősen tartott forint árfolyama és a magas jegybanki alapkamat idézett elő. Ez vezetett ahhoz, hogy Magyarországnak az IMF-hez kellett fordulnia hitelért, amit aztán elsődlegesen az ország deviza tartalékainak feltöltésére fordított a Kormány.
Az eddigi állami válságkezelési intézkedéseken túlmenően növelni kell a foglalkoztatást új munkahelyek teremtésével, valamint növelni kell az aktivitási arányt, ám gondot okoz, hogy a versenyképes ágazatokban nem lehet sok új állást teremteni, ezért jelentős közmunka programokra lenne szükség, valamint tudatosan létre kell hozni egy duális munkaerőpiacot.
Zárásként elhangzott, hogy a generációk között egy tartós párbeszédre van szükség, hiszen nemzetközi felmérések (Pl. Talentum lista) szerint is rendkívül rosszul áll Magyarország a társadalmi tőke szempontjából. Erős civil szférára van szükség, ami a populizmus erősödését ellensúlyozhatja, és segíthet kiszűrni a demagógiát. Ezután a csoport tagjai kérdéseket tettek fel, melyeket Inotai András készségesen megválaszolt.
A szeminárium második napjának első előadója dr. Lengyel László politológus, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója volt, aki a Magyarországon végbement gazdasági, pénzügyi és politikai folyamatokba adott betekintést. Magyarország speciális helyzetben volt a régió többi országához képest, hiszen a Lehmann Brothers Bank csődjének– a gazdasági világválság kiindulásaként számon tartott esemény – idején hazánkban valójában már válság volt 2007 óta, ezért nem „tudtuk” akkorát esni, mint a többi Kelet-európai ország. A rendszerváltás utáni gazdasági (GDP) zuhanás ’94-ben jutott vissza a ’89 előtti szintre, majd a Bokros csomag intézkedéseinek hatására indult el ismét felfelé a gazdaság, 1996. második felében. Innen 2001-ig folyamatos a növekedési pálya, ám az első gazdaságpolitikai hibát az Orbán kormány követte el a választási ígéreteinek hatására: lakásprogram, Széchényi-terv, stb. Ezt követte a Medgyessy kormány első és második száznapos programja. Az aktuális kormányok azt hitték, hogy a gazdasági növekedés továbbra is a korábbi ütemben nő majd, ám erős lassulás következett be. 2006. júniusában az ország eladósodottságának mértéke a legmagasabb volt az Európai Unióban. Ebben a rossz gazdasági környezetben szivárgott ki az „őszödi beszéd”, melynek belpolitikai következményeit mindannyian ismerjük. Ekkor még – ismerve a rossz gazdasági helyzetet – a kormány átfogó reformok végrehajtásával korrigálhatta volna a gazdaság rossz pályáját, ám ez elmaradt. Ilyen előzmények után következett a Lehmann Brothers csődje, ami aztán az előrejelzések szerint 2009-re 6,5 %-os GDP csökkenést prognosztizál, visszaesve a ’90-94 közötti növekedési szintre. Magyarországot, a 2004-es Európai Uniós csatlakozását követően három jelentős nemzetközi szereplő figyelte.
1. Nemzetközi pénzpiacok: melyek minimális gazdasági, politikai és pénzügyi adatok alapján döntik el egy adott ország kockázati szintjét, mely alapján alakulnak a tőzsdei árfolyamok, továbbá befolyásolják egy ország a tőkevonzó képességét is.
2. Adósság és hitelminősítők: melyeknek feladata a pénzügyi rendszer egészét fenyegető kockázatok feltárása és mindenekelőtt gyors cselekvést igénylő korai figyelmeztetések, minősítések kiadása (pl. Fitch Ratings, Standard and Poor’s).
3. Európai Bizottság: az Európai Uniós tagságból adódó jogszabályi követelményeknek megfelelve a tagállamok minden évben december 1-jéig aktualizált stabilitási, illetve az eurót érintő jelentést nyújtanak be a Bizottsághoz.
Ez a három fontos szereplő 2008-ban már nem hitt a magyar kormánynak, a valótlan adatok benyújtása miatt (4,5 % helyett 9,5 %-os államháztartási hiány, stb.). Ezek az események is közrejátszottak abban, hogy Gyurcsány Ferencnek le kellett mondania a kormányfői posztról. 2009 áprilisa óta válságkezelő kormány kezdte meg tevékenységét, ami néhány hónap leforgása alatt megtette mindazon gazdaságélénkítő és válságkezelő intézkedéseket, melyet a korábbi kormány három év alatt sem.
Lengyel rámutatott, hogy valójában olyan fogalom, hogy államcsőd, nem létezik, csupán fizetésképtelen ország van. Erre példa most Ukrajna, ahol az állam a decemberi nyugdíjakat, fizetéseket és egyéb szociális kiadásait már csak EU és IMF hitelből tudja kifizetni. Hasonlóan rossz helyzetben van Románia és Bulgária is. Magyarország is a fizetésképtelenség határán állt, amikor az Európai Unió javaslatára az IMF-hez fordult segítségért. Az EU e javaslata jól bizonyítja az Európai Bizottság tehetetlenségét a válságkezelés terén, hiszen nem képeztek saját alapot a bajbajutott tagállamok megsegítésére, az EU nem volt hajlandó felelősséget vállalni tagállamai iránt. Mindezen nehézségek ellenére kijelenthető, hogy Magyarország a szerencsésebb országok közé tartozik a válság hatásait tekintve: Lettország 12 %-os növekedésből, 16 %-os csökkenésbe ment át. A többi Kelet-európai ország is nagyobb gazdasági visszaesést él meg: Ukrajna -14%; Oroszország -8,5%; Litvánia -18,4%; Románia -8%. Szlovákia -6%-a és Csehország -4,3%-a a jobbak közé tartozik a térségben, ám egyedül a lengyel gazdaság tartotta meg növekedését +1,3%-kal. A GDP alakulásán túl számos egyéb gazdasági tényező van, melyek bizonyos mértékben Magyarország esélyeit növelik a válságból való kilábalásban: az infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetően, jelentősen nőtt az autópályák hossza, aminek hatására jelentős logisztikai központok alakultak ki, valamint a multinacionális vállalatok egyre nagyobb számban hozzák ide a kutatás és fejlesztési részlegeiket és a magasabb hozzáadott értéket képviselő második és harmadik generációs termékeiknek a gyártását (pl.: Audi, Nokia).
A gazdasági pozitívumok mellett meg kell említeni néhány rendkívül problémás területet is: a nyugdíjrendszer, a szociális kiadások, az állami tulajdonban lévő veszteséges vállalatok, az önkormányzatok finanszírozásának helyzete továbbra is megoldásra vár, amit tetéz az a tény is, hogy a magyar családoknak nincsenek megtakarításai és nincs szolidaritás családon belül. Racionalizálni kell a háztartások fogyasztását, fenn kell tartani és növelni kell az exportot Németország, Kína és Oroszország irányába, hiszen a magyar piac rendkívül kicsi.
Ebéd után dr. Tóth András, a Magyar Tudományos Akadémia Politikatudományi Intézetének tudományos főmunkatársa látogatott el hozzánk, aki szintén a válság és a szakszervezetek kapcsolatáról, a szakszervezetek jövőbeni szerepéről beszélt. Az előadás első felében a nemzetközi valuták reális és mesterséges árfolyamáról és azok a gazdaságra gyakorolt közvetett és közvetlen hatásairól esett szó.
A kínai fizetőeszköz a renminbi árfolyamát 1994-től informálisan az amerikai dollár árfolyamához kötik. Ez a gazdaságpolitika Kína számára feltétlen előnyös, azonban a nemzetközi megítélése kettős. Az 1998-as ázsiai gazdasági válság során nagy szolgálatot tett a rendszer, mivel nem engedte Kína meggyengülését. Ám mostanság főleg az Amerikai Egyesült Államok egyre többször támadja a kötött árfolyamrendszert, mivel a dollár – és így a renminbi – gyengülésével, a Kína gazdasága még versenyképesebb lett az Amerikai Egyesült Államokéval szemben. Az Amerikai Egyesült Államok, az Európai Unió támogatásával nyomást gyakorolt Kínára a renminbi árfolyamának növelése érdekében, hogy az import növekedjen, az export pedig csökkenjen. Kínát több támadás is éri, mivel valutája nem kivihető az országból, így rákényszerítve a külföldi turistákat, befektetőket, hogy ők vigyék oda külföldi valutájukat, amit külföldi államkötvényekbe fektethet be a kínai állam így még nagyobb befolyást szerezve a nemzetközi gazdaságban. A kínai valuta nemzetközileg konvertibilissé tétele, amely egyelőre csak a távlati célok között szerepel, alapvetően megosztja a nem kínai piaci résztvevőket. Míg a könnyűipar a lépéstől a jüan felértékelődését várva a konvertibilitás elérése mellett kardoskodik, addig az olcsó kínai munkaerőre és termékekre építő számítástechnikai és kereskedelmi cég érdeke a mostani rendszer megtartása. Tóth András szerint komoly gond, hogy az Euró a dollárhoz viszonyítva felül van értékelve, amit tovább nehezít, hogy a spanyol bankrendszer az összeomlás szélére sodródott. A spanyol munkanélküliség 19,3%, ami az Uniós átlag (9,2%) több mint duplája. A spanyol gazdaság összeomlása magával ránthatja az EU-t is. A magyar Forint esetében sem túl rózsás a helyzet: szakértők szerint 350-380 Forintos Euró árfolyam lenne reális, ám ezt a magyar lakosság, a nagyszámú devizahitelekben történt eladósodottsága végett nem tudna elviselni, ahogy az 2009 elején meg is mutatkozott.
A magyarországi nyugdíjrendszer problémái következtek ezután: a nyugdíjkassza éves hiánya eléri a 600 milliárd Forintot, amit az állam a költségvetésből kénytelen pótolni. A magyar társadalomban ma több a nyugdíjas, mint az aktív munkavállaló, akiknek befizetéseiből kellene finanszírozni a rendszert és ez a helyzet az elkövetkező években tovább fog romlani. A fenntarthatatlan nyugdíjrendszerhez párosul egy hasonlóan rossz szerkezetű szociális rendszer is, melyek átfogó megreformálása már nem halogatható sokáig. A nagy elosztó rendszerek reformjait – melyeket a jelenlegi válságkezelő kormány próbál alakítgatni, elégséges politikai támogatás hiányában nem túl sikeresen – már 6-7 évvel ezelőtt meg kellett volna kezdeni.
Az előadás harmadik szakaszában a szakszervezetekről esett szó. A magyar szakszervezeti mozgalom rendkívül szétaprózódott, ami nagyban nehezíti a hatékony érdekképviseletet. A hat országos konföderáció nemzetközi viszonylatban is soknak számít, nem beszélve a közel 200 ágazatról és arról, hogy egyes munkahelyeken, mint például a MÁV-nál 15, míg a BKV-nál 20 vállalati szakszervezet próbál, egymással versenyezve jobb pozíciót, magasabb bért elérni tagjainak. Ausztriában például csupán egyetlen konföderáció van: az ÖGB, és mindössze 7 rendkívül erős ágazati szakszervezetbe tömörül az 1,8 millió szakszervezeti tag. Amíg Nyugat-Európában a szakszervezetek rendkívül erősek ágazati szinten és a kollektív tárgyalásokat és béralkukat ezen a szinten tudják hatékonyan megvívni, erős országos szociális párbeszéddel karöltve, addig hazánkban az OÉT tárgyalások és a munkahelyi KSZ és bértárgyalások egymásra gyakorolt hatása meg sem közelíti ezt. Az Egyesült Államok szakszervezetei, tagdíjbevételük egyharmadát tagszervezésre fordítja, ez lehet a magyar szakszervezeti mozgalomnak az integrációs folyamatok beindítása mellett a másik esély az erősödésre. Harmadik fontos terület pedig a szakszervezeti oktatás, hiszen a válság és a folyamatosan változó gazdasági környezet, folyton megújuló friss tudást igényel, ehhez pedig elengedhetetlen egy korszerű szakszervezeti oktatási és képzési rendszer.
A nap lezárásaként egy vitafórumot tartottunk a résztvevők aktív közreműködésével, minden résztvevő elmondhatta a képzéssel kapcsolatos észrevételeit, pozitív és negatív kritikáit. Pozitívan ítélték meg az előadások témáit, az előadók felkészültségét, valamint a szeminárium helyszínét, a negatív megnyilatkozásokat is elsődlegesen a javító szándék vezérelte: több közösségi programot igényeltek. Mindenki elmondta azt is, hogy milyen témákban tartanák szükségesnek a jövőben a képzéseket. Az alábbi téma javaslatok hangzottak el: teljes körű szakszervezeti tisztségviselői képzés, munkajog, kollektív szerződés, gazdasági ismeretek, munkaügyi kapcsolatok, munka- és környezetvédelem, kommunikációs és csapatépítő tréningek.
A vasárnapi napra is maradt egy kerekasztal beszélgetés, Hernádvölgyi Andrea a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének alelnöke és Varga László a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke részvételével.
Andrea a jelenleg folyó Országos Érdekegyeztető tárgyalások állásával kezdte mondandóját, részletesen bemutatva a jövő évi személyi jövedelemadó és a járulékok változását. Elmondta, hogy az OÉT-ben megrekedtek a szeptemberben elkezdődött bértárgyalások: a minimálbér és a bérajánlás ügyében a munkaadók hajlandóak engedni, ám a szakmunkás bérminimum emelésétől mereven elzárkóznak, a szakszervezetek hosszú és kemény tárgyalásra számítanak. Ezt követően Andrea a Bánya-, Energia- és Ipari Szakszervezet létrejöttét kiváltó integrációról beszélt: a Ruhaipari és a Textilipari Dolgozók Szakszervezetei fuzionáltak a bányászokkal, így létrehozva egy új, egységesebb ágazati szövetséget.
Varga László azzal kezdte mondandóját, hogy Magyarországon 500 éve permanens válság van: mindig történik hazánkban vagy a nagyvilágban valami, ami megnehezíti a magyarok életét, háborúk, viszályok, járványok, stb. A jelenlegi helyzetről, azt mondta, hogy ma még senki sem tudja felbecsülni a válság mélységét és mértékét. Varga szerint az az igazi tragédia, hogy nincs egyetértés és megállapodás a nemzetközi nagypolitika terén a strukturális reformokról. A válság rövid elemzése után a magyar szakmunkásképzésben a rendszerváltás óta végbement változásokat vázolta fel a SZEF elnöke, melyet tanárként testközelből élt meg. A ’90-es évek elején a tanulók 52%-a szakmunkásnak tanult, míg 2009-ben a beiratkozottak 23%-a (134 ezer fő) érettségit nem adó szakiskolákban. A rendszerváltás idején a szakmunkásképzés költségeinek felét a gazdaság állta, ám azok után, hogy többek között a magyar nehézipar összeomlott – csak Miskolcon, az ország akkori második legnagyobb városában, „pillanatok” alatt 40 ezer munkahely szűnt meg – a nagyvállalatok megszüntették a tanműhelyeiket, ahol addig a szakmunkástanulók sajátították el a szakmák fortélyait.
Nagyon nagy öröm számunkra, hogy részt vehettünk egy olyan színvonalas rendezvényen, ahol ilyen neves előadókat, a téma legjobbjait hallgathattunk meg. Nagyon köszönjük a Szakszervezeti Ifjúsági Szövetségnek a szervezést és a Friedrich Ebert Stiftungnak az anyagi támogatást!
Borka Jánosné
| |
