Eldöntött kérdés az Európai Unióban a postai szolgáltatások teljes liberalizációja, a megvalósítás módja azonban nem. Azoknak a tagországoknak is el kell távolítani az utolsó korlátokat néhány év múlva, amelyek haladékot kaptak. Ebben a helyzetben a szakszervezetek elsődleges feladata, hogy részt vegyenek a tiszta verseny szabályainak kidolgozásában, érjék el, hogy mindenkire ugyanazok a feltételek vonatkozzanak, s közöttük a szolgáltatás színvonala döntsön, ne az olcsó bérek, a szociális ellátás hiánya révén alacsonyan tartott vállalási díj – állítja Rolf Büttner. A világ minden részéről 900 postai és szállítási szakszervezetet összefogó Union Network International érdekvédelmi szövetségen belüli posta és logisztika ágazat német elnöke tíz kelet-közép-európai ország ágazati szakszervezeteinek budapesti tanácskozására érkezett Budapestre.

A felkészülési határidő 2012 vége, addig kaptak haladékot a versenyben még kevés tapasztalatot szerzett új tagországok a postai szolgáltatások liberalizációjára. 2013 első napjától az állami monopóliumként megmaradó, a hagyományos postai forgalomban legnagyobb bevételt jelentő kategóriában, az 50 grammnál könnyebb levelek piacán is lehetővé kell tenni a nyílt versenyt. Rolf Büttner szerint a mai helyzetből nehezen következtethető ki a jövő.

– Az Európai Bizottság az alapján döntött, hogy a liberalizáció több munkahelyet teremt majd, ám tanulmányaink szerint ez nem igaz, hiszen a liberalizált piacokon csökkent a munkahelyek száma. Korábban, ha valaki a postánál dolgozott, béréből egy családot el tudott tartani. Most pedig az a helyzet, hogy csökken a munkaidő és vele a bér is. A teljes munkaidő részmunkaidővé alakult át, és sok atipikus foglalkoztatási forma is megjelent. Sokfelé felfigyeltek már rá, leginkább talán Németországban és Ausztriában; aki kikerül a hagyományos foglalkoztatási formából, az nem jut megfelelő jövedelemhez, ebből nem tudja a családját fenntartani. Ennek következményeként például nálunk az állam munkaerő-piaci hozzájárulásként segélyt fizet ezeknek az embereknek az adófizetők pénzéből. Egész Európában látjuk azt, hogy azok a társaságok, amelyek szociális biztonságot nyújtó szerződés nélkül foglalkoztatnak embereket, sokkal olcsóbban tudják megtenni, mint akik rendesen kifizetik a járulékokat. Ezért nagyon fontos elérni, hogy az új postai szolgáltatóknál munkát vállalók is kollektív szerződés által szabályozott körülmények között dolgozzanak. Az a filozófiánk, hogy támogatjuk a versenyt, de ne a bérek lenyomásával versenyezzenek, hanem a minőségben, az árképzési ötletekben.

Az elnök szerint tévesnek bizonyult az az uniós álláspont is, hogy a liberalizáció révén javulnak a szolgáltatások, mert pont az ellenkezőjét tapasztalják: bezárják a postahivatalokat, elbocsátják a dolgozókat, az újonnan megjelenő vállalatoknál a munkafeltételek eleve rosszabbak, a szolgáltatás minősége rosszabb és az állami posta is arra kényszerül, hogy a lépéstartás érdekében engedjen a színvonalból. (Büttner saját példája: lakhelyén, a Rajna menti Bingenben bezárták a postahivatalt, s bár egy levél feladása tíz év óta változatlanul 55 eurócentbe kerül, az eljutás a legközelebbi postahivatalig most még 1 euró 70 centbe…)

Ha a versenyben nagy hagyományokkal rendelkező országokban is ilyen bajok vannak, ráadásul a jelenlegi gazdasági válságban erősen visszaesett a postai szolgáltatások iránti igény és csökken a bevétel, nem lenne-e célszerű a teljes piacnyitás további halasztását elérni, amíg tisztul a kép? – vetjük közbe. Büttner nehezen elérhetőnek tartja a halasztást, mert az európai országok érdekei igen különbözőek, ezért nemigen remélhető további engedmény. Megjegyzi viszont, hogy a válságban szükséges intézkedések és a liberalizáció valóban nehezen egyeztethetők össze; el kellene gondolkozni azon, hogyan változzon az állam szerepe.

– Nagyon furcsa a helyzet, hiszen a válságnak köszönhetően államosítják a bankokat, állami segítséget kapnak az autógyárak, ám arról is beszélnek, hogy liberalizálni kell más ágazatokban. Erről új társadalmi vitát kellene tartani – fejtegeti Büttner. – Lassan elérkezik a kijózanodás a liberalizált országokban, hiszen az általános szolgáltatásokról mindenképpen gondoskodnia kell az államnak, amely nem feltétlenül kifizetődő a magánbefektetőnek. A kijózanodással együtt jár a válság: kevesebb levelet, csomagot adnak föl, csökken a forgalom, újra kell gondolni a versenyfeltételeket, olyan szabályozókat kell találni, hogy a hagyományos nemzeti postavállalatok ne legyenek gyengébbek. A finn példa: teljesen nyílt a piac, ám a finn postának nincs konkurenciája. Mert a finn postai törvény úgy szabályoz, hogy aki postai szolgáltatással akar foglalkozni, az egész országban tegye ezt, a sarkkörön túl is. Aki ezt nem vállalja, annak 20 százalékos pluszadót kell fizetni. Így aztán se a német postának, se a TNT-nek és a többi nagy cégnek nem éri meg Finnországban befektetni. Az ottani posta pedig egészséges vállalat, az egész országban, tökéletes minőségben nyújtja a szolgáltatásait.

Jó állapotú a magyar posta is, a nagy feladat annak elérése, hogy 2013-tól is az maradjon – vetjük fel. Bólintással érkezik a válasz: – Igen, hallottam, hogy a magyarok a tűzoltók után a postásokban bíznak meg a leginkább, s tudom, hogy a vállalat nyereséges, és következetes korszerűsítése folyik. Eközben a szakszervezet nagyon sikeres; kiharcolta, hogy a dolgozók is részesüljenek a nyereségből, és a modernizációhoz kapcsolódóan jó szociális feltételeket küzdött ki. Sajnos számos ország van, ahol a szakszervezetek nem tudták elérni, hogy a postai dolgozóknak ilyen szintű szociális védelme legyen. A partnerségre nagy szükség lesz továbbra is, hiszen Magyarországnak az új uniós postai irányelvhez igazodva valószínűleg módosítani kell a postatörvényt, s célszerű lenne a szakszervezetek és a menedzsment képviselőinek minél előbb leülni, megnézni, miben közösek az érdekeik. Amiben meg tudnak állapodni, azt foglalják össze és juttassák el a parlamenthez, a kormányhoz, hogy a döntéshozók figyelembe tudják venni az új jogszabály kialakításakor. Ahogy eddig, úgy ezután is nagyon sok ellentétes érdeke lehet a menedzsmentnek és a szakszervezetnek, ezért lényeges az, hogy Magyarországon az ágazati párbeszéd bizottság intézményében nemzeti szinten összejöhetnek a munkáltatók és a munkavállalók a vitás ügyek tisztázására. Ezt reklámozni fogom!

Forrás: Népszava, Szöllősi Ferenc