Rendhagyó volt az elmúlt év zárása, és rendhagyó ez az idei január is. Hiszen bérmegállapodás nélkül zártuk 2016-ot, és most, 2017 első hónapjának harmadik harmadában még nem látjuk, mikor, milyen megállapodás megkötésére lesz lehetőségünk.

„Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.” (Bethlen Gábor)

Kedves Tagtársaim, Kedves Kollégák!

Rendhagyó volt az elmúlt év zárása, és rendhagyó ez az idei január is. Hiszen bérmegállapodás nélkül zártuk 2016-ot, és most, 2017 első hónapjának harmadik harmadában még nem látjuk, mikor, milyen megállapodás megkötésére lesz lehetőségünk.

És rendhagyó ez az időszak abban is, hogy soha ilyen összetartó, együttműködésre kész nem volt még a postai munkavállalói érdekvédelmi oldal a tárgyalások előkészítésében, közös álláspontunk kialakításában, az érvelések megfogalmazásában.

A munkáltató a bértárgyalások menetében megértette és elfogadta a munkavállalói oldalnak a postások alulfizetettségére és a bérbesűrűsödés kezelésének szükségességére vonatkozó érvelését.

Az állami tulajdonú nagyvállalatoknál a minimálbérre és a garantált bérminimumra történő kötelező ráállás következtében kialakult helyzet azonban közös, tulajdonosi megoldást igényel. Ennek a körnek része a Magyar Posta is. Ahogy Bártfai-Mager Andrea kormánybiztos asszony megkeresésünkre adott válaszlevelében írta: „Folyamatosan zajlanak azok a vállalati és kormányzati szintű szakpolitikai egyeztetések, melyek célja, hogy egy mindenki számára elfogadható megoldás szülessen”.

Arra kérlek Benneteket, adjátok meg az időt magatoknak és nekünk. Ha valaha, most van igazán szükség a türelemre. Ne hozzatok elhamarkodott döntéseket, amelyek gyengíthetik az egységes munkavállalói oldal tárgyalási pozícióját, a szakszervezeti és az érdekvédelmi munka jövőjét! Ez a történet most nagyon sok tekintetben más, mint amit eddig megszoktunk. Másként zajlik, és végkimenetele jelenleg, a kormányzati ajánlat ismeretének hiányban nem megjósolható.

Éppen ezért ne higgyetek azoknak, akik tudni vélik, vagy számokkal dobálózva tényként terjesztik a megoldást. A felelőtlenül vagy a jól értesültség kétes dicsfényében fürdőzve, olykor kifejezetten rossz szándékkal megfogalmazott kijelentések rontani igyekeznek a szakszervezetek hitelét. Pedig most, ebben a helyzetben a bizalomnak, az egymás kölcsönös megtámogatásának van itt az ideje.

Mert: „Mindennek rendelt ideje van, … ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak.” (Prédikátor könyve, 3. fejezet)

Dolgozunk, kérjük a türelmet.

Tóth Zsuzsanna
elnök