De mégis álljunk meg egy percre! Álljunk meg, és nézzünk körül. Lássuk meg környezetünkben azokat a kollégákat, akik magukra maradtak, vagy akiknek nem jut ünnepi étel az asztalra. Akik szenvednek az anyagi nehézségektől, a lelki terhektől, de nem szólnak, mert már elvesztették a bizalmat, vagy szégyellnek kérni.

Nincs jogunk belenyugodni mások szenvedésébe. Lehet, hogy csak néhány jó szóra van szükségük azoknak, akik egyedül cipelik életük nehéz terhét, lehet, hogy az is elég, ha miközben karácsonyi bevásárlásainkat intézzük, becsempészünk még egy kiló lisztet, vagy cukrot, szaloncukrot, egy-két konzervet a kosárba, aztán összegyűjtjük mindenkitől és csendesen, a háttérben eljuttatjuk a legjobban rászorulóknak.

Biztosan van mindenhol olyan ember a tisztségviselők, tagjaink között, aki segít a megoldásban. Fordítsunk rá még egy kis időt, hogy együttérzéssel, emberi méltóságuk tiszteletben tartásával támogassuk azokat, akiknek máskülönben nem lehetne teljes a szeretet ünnepe.

Őrizzük meg örökségünket, a nagy postáscsalád összetartását, figyeljünk egymásra a postai és szakszervezeti közösségekben. Adjunk esélyt mindannyiunknak a szeretet méltó ünneplésére!

a Postás Szakszervezet Esélyegyenlőségi tagozata