Első állomásunk a Zwack Unicum gyár és az ott működő múzeum volt. A téglából készült épületek szépen illeszkednek a város képéhez. A múzeum ajtaján belépve egy régi piros levelesládát pillantottunk meg, postás szívünk nagy örömére. A tárlatvezető rövid filmvetítés keretében ismertette velünk a Zwack család történetét. A legenda szerint 1790-ben II József udvari orvosa, dr. Zwack gyógynövény likőrrel kínálta az uralkodót, aki nem győzte magasztalni azt, és így kiáltott fel: ez unikum! (ez egyedülálló!). E történet miatt kapta nevét a nemes ital. Az Unicum és a család hatgenerációs története maga az ország történelme is. A múzeumban az I. világháború idejéből származó újságkivágások és képeslapok ismertették meg velünk e korszakot. A vitrinekben különböző időkből származó italok szebbnél szebb üvegekben láthatók. Megtudtuk, hogy nem véletlen az Unicum palackjának jellegzetes alakja: gömb a filozófia szerint a lélek formája, az arany szentIstván-kereszt pedig a négy égtájat szimbolizálja. A múzeum felső szintjén található Európa legnagyobb, 17000 darabos minipalack-gyűjteménye is.

A múzeum megtekintése után átmentünk a vadszőlővel befutatott pince épületébe. Az alapszinten megtekintettük azokat az eszközöket és egy nagy asztalon azt a 40 féle gyógynövényt, amelyek az ital elkészítéséhez szükségesek. Ezután lementünk a 2000 négyzetméteres pincébe, ahol óriási hordók sorakoznak egymás mellett. Az italok mintegy hat hónapon keresztül érlelődnek a hordókban. Világhírű és sok díjat nyert a szilvaágyon, tölgyfahordóban érlelt Unicum szilva. Ezután a tárlatvezetőnk csak úgy frissen csapolva mindenkit megkínált pici pohárka kóstolóval és egyöntetűen megállapítottuk ,hogy ez nagyon finom, s egyedülálló tehát Unikum!

A nap második programja a Benczúr Ház megtekintése volt. Aktív korszakunk örömteli emlékeinek színhelye. Itt vehettük át, a vadászteremben 40, 45 éves hűségünkért a törzsgárda-elismerést, itt lehettünk a különböző szakmai versenyeknek és kitüntetéseknek részesei. Itt ebédeltünk a szakszervezeti kirándulások alkalmával a múzeum- és színházlátogatás között.

Kissé megilletődve léptünk be a szépen felújított épületbe. Az ebédlő különtermében fogyasztottuk el a finom ebédet. Ezt követte a harmadik emeleten található Postamúzeum megtekintése. És ott a jól felkészült tárlatvezető hamar rájött, hogy erősen szakmabeli ez a társaság.  A kiállított anyag nagy része kezdő korunk munkaeszközei, okiratai voltak.  A beosztó-szekrények és a sorban felakasztott zsákok… pontosan ilyen volt a rovatolási helység 1963-ban. Csomagfelvétel az élő állatokkal, szabályzat írta elő azok etetését, itatását azért, hogy épségben a címhelyre érjenek. A múzeum falán bekeretezett átadójegyzék hosszú évek minden nap használt okirata. Rácsodálkoztunk a régi egyenruhákra. Innen is, onnan is felhangzott az „emlékszel” kérdés. Végignéztem az arcokon, mindenki mosolygott, valahogy mindenki fiatalabb lett.

A következő helységben a tárlatvezető bemutatta a csőposta működését. Ilyen volt Pásztón is. A földszinten a felvett táviratot csőposta segítségével néhány másodperc alatt az emeleti távírdába lehetett jutatni. Telefonközpontok. LB típusúaknál az eső lemezek, míg a modernebb CB-központoknál kis lámpák világítása jelezte a hívásokat. Mindkét fajtával dolgozott a korosztályom. Nagy forgalomban óriási koncentrálást követelt, mert egyszerre kellett a hívást fogadni, címzettet kapcsolni, órát indítani, a beszélgetést dokumentálni, a beszélgetés végét figyelni és mellette jöttek és jöttek az újabb hívások.

Véget ért a múzeumlátogatás, megköszöntük a tárlatvezetést. Nagyon jó volt visszatekinteni, és újból eltölteni együtt egy szép napot, amelynek élményei hosszú időre megmaradnak bennünk. Mennyire fontosak ezek a kirándulások életünkben? Nagyon. Sokunknak csak így van lehetősége kimozdulni a négy fal közül. És milyen jó, hogy van nekünk egy Orosz Jánosné Juditkánk, aki megszervezi a klubnapokat, a kirándulásokat! Most is azt csinálja, amit egész életében: segít és örömet ajándékoz a régi kollégáinak! Köszönjük.

Begella Lászlóné