A család melegsége, támogatása gyógyír lehet, és optimistán indulhatunk az őszi munkáknak, hogy jövőre ismét új életet indítsunk kertekben, szőlőkben. De mit tegyünk azokkal a munkahelyi kihívásokkal, melyeknek reménytelen megfelelni? Mikor hallják meg vezetőink végre, amit oly régóta mondunk? Ügyfeleink, akik még bejönnek a postákra, éppoly helyzetben élnek, mint mi magunk, s ezért kérdéseinkre, az ajánlásokra nemmel válaszolnak. Így aztán fogcsikorgatva, százszor megforgatva a gondolatot, magunkra és családunkra kötjük az akciós ajánlásokat, vásároljuk a termékeket. Kevés, igen kevés jövedelmünkből áldozunk, mert dolgozni akarunk.

Itt vagyunk már régóta, ehhez értünk. Mihez kezdhetünk sajátos tudásunkkal és tapasztalatunkkal a munkaerőpiacon, ha az utcán találjuk magunkat? És ez manapság hamar megy. Tetteinket motiváltság helyett így ez a félelem irányítja. Fáradtan, kimerülten teszünk eleget a velünk szemben állított mindennapi követelményeknek, bizonyítjuk elkötelezettségünket, lojalitásunkat.

Így volt ez az országgyűlési és európai parlamenti választások idején, és kreativitásunkat, hivatástudatunkat ismét latba vetjük most, az önkormányzati választásokkal kapcsolatosan ránk háruló feladatok elvégzése során.  Nemrégiben Vezérigazgató úr e feladatok tárgyában is megszólította a postások közösségét. Eleget teszünk a kihívásnak. Osztott járásokkal, egymást helyettesítve, vagy feladva mindent, önként visszajövünk szabadságról. Rosszabb áldozat, ha visszarendelnek, vagy el sem engednek a már megszervezett családi programra, az egész évben áhított horgászásra, vagy a házunkon végzendő javítási munkákra.

Elvégezzük munkákat a felvételtől a feldolgozáson, szállításon át a kézbesítésig, mert a Magyar Postánál akarunk dolgozni. Megtanultuk, megértettük a piac kihívásának veszélyeit. Igyekszünk feloldani gyomrunkban a görcsöt, hogy bár egyre kevesebben vagyunk, ismét teljesíteni kell az értékesítési feladatot. Teljesíteni annak ellenére, hogy a munkaidő már nem is ólomlábon jár, hanem egyenesen ólomnehezékként nyomja minden tagunkat, szellemünket. És nem esik, nem eshet ki a toll a kezünkből a végén sem, mert még számos munka van hátra, amit el kell végezni. Nem lehet lezárni a napot, ha nincs kész minden feladat.

Nyújtjuk a maximumot, hiszen muszáj is megkettőzött erővel, odaadással dolgozni, mert másként a feladatok megoldhatatlanokká válnának. Ezt nem akarjuk. Ahol gond van, ott tényleg segíteni kell. Felelősek vagyunk magunkért, családunkért, jelenünkért, jövőnkért. Minőségi szolgáltatást akarunk nyújtani ügyfeleinknek. De rendes munkaidőben, megfizetetten akarunk dolgozni, nem fáradtan, testileg, szellemileg kimerítve. Ismét szeretni akarjuk a munkahelyünket, munkahelyi közösségünket. Félelem helyett örömmel akarunk munkába menni, nem akarunk gépként működni. Azt akarjuk, hogy munkahelyi feszültségeinknek ne a család adja meg az árát. Mert a jó érzéssel végzett munka feltölt pozitív energiával, és akkor talán az otthoni kihívások, a termés elvesztése sem a tragédia érzését keltik majd bennünk.

Együtt kell megtalálnunk ehhez a megoldást. Kérlek Benneteket, jelezzetek, szóljatok, bármi gond terheli a hétköznapokat. Ha a szakmai kihívásnak nem sikerül, nem lehet eleget tenni. Ha változásra, változtatásra van szükség. Jelezzetek akkor is, ha az otthoni gondokban tudunk segíteni, vagy olyan helyzetbe kerültetek, hogy jogi tanácsadásra van szükségetek. Muszáj, hogy figyeljünk magunkra, egymásra. Az ország minden részén rendelkezésetekre állnak a Postás Szakszervezet tisztségviselői és rendelkezésre állok magam is. Területi elérhetőségeinket megtaláljátok honlapunkon (old.postasszakszervezet.hu). Arra kérlek Benneteket, éljetek minden lehetőséggel, szolgáltatással, melyeket szakszervezetünk biztosít tagsága számára.

Tóth Zsuzsanna
elnök